Pályázati felhívás – 2016/17

A Huszty Dénes Alapítvány Kuratóriuma
az alapítvány alapító okiratában foglaltak szerint pályázati felhívást tesz közzé

1. A pályázat részletezése

  1. A Huszty Dénes közhasznú alapítvány célja, hogy az akusztika, vagy az elektroakusztika tématerületén tevékenykedő fiatal akusztikusok – szakirányú tevékenységet végző diplomások, akik a pályázat beadásakor 35. életévüket még nem töltötték be – munkásságának olyan kiemelkedő eredményeit jutalmazza, amelyek hozzájárulnak az akusztika egyetemes fejlődéséhez. Az Alapítványnak további célja hogy emléket állítson Huszty Dénes munkásságának, aki az 1950-1979 közötti időszak kiemelkedő akusztikai szaktekintélye volt.
  1. A 2016. évi pályázaton elnyerhető Huszty Dénes emlékdíj emlékplakettből és összesen mintegy 200.000 Ft jutalomból áll. A díjazottak dönthetnek arról, hogy a jutalmat pénz, vagy a hatályos törvényeknek megfelelő természetben megszerzett bevétel formájában (pl. konferencia részvételi díj kifizetése, tudományos közlemény megjelentetésének díja stb.) kívánják majd igénybe venni.
  1. Az Alapítvány 2016. évben meghirdetett pályázatára pályaművel lehet pályázni. 
  2. A Kuratórium a 2016. évben meghirdetett pályázatnak megfelelő pályaművek beérkezése esetében a pályázatok minősége és az Alapító okirat előírásai szerint tervezi kiadni a díjat.
  1. Pályázhatnak végzett, elsősorban mérnökök, fizikusok saját önálló munkájuk összefoglaló dolgozatával, szakirányú lapban megjelent cikkeikkel, vagy új dolgozattal (pályamű). A pályázóknak lehet más szakirányú diplomája is (pl. nyelvész, pszichológus), de a pályázó tevékenységét az akusztika területén kell, hogy kifejtse.
  1. A jelen 2016. évben meghirdetett pályázatra az akusztika főbb területeit érintő témakörökben (pl. műszaki akusztikai, elektroakusztikai, elméleti-, fizikai- és rezgésakusztikai, teremakusztikai, médiainformatikai, akusztikai-informatikai, orvosi-akusztikai) nyújtható be a szerző saját, új tudományos eredményeit, elméleti, illetve gyakorlati újításait, vagy fejlesztéseit bemutató mű.
  1. A pályázatok beérkezésének határideje: 2016. december 16.
  1. A pályázatok beadhatók személyesen az Alapítvány székhelyén: a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület irodájában, 1051 Budapest,
    Bajcsy-Zsilinszky út 12., vagy postai úton. A postán feladott küldemények esetén a feladás legkésőbbi időpontja 2016. december 16.
  1. A pályázatokat a Kuratórium által felkért értékelő bizottság értékeli, és javaslatot tesz a díjazásra a Kuratóriumnak.
  1. A Huszty Dénes Emlékdíj 2016. évi pályázatának ünnepélyes eredményhirdetésére és a díj kiosztására 2017. első félévében, az Alapítók képviselőinek jelenlétében kerül sor. A díjkiosztás pontos időpontjáról és helyszínéről a 11. pont szerint jelenik meg tájékoztató.
  1. A jelen pályázati felhívás a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület valamint az Optikai, Akusztikai és Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület tájékoztatóiban, valamint az Egyesületek, illetve az Alapítvány honlapján jelenik meg.

 

Budapest, 2016. október hó

A Kuratórium nevében:
Dr. Augusztinovicz Fülöp sk.
a Kuratórium Elnöke

2016. évi pályázati felhívás letöltése (PDF)