A pályázati felhívást a Kuratórium 2011. év őszén írta ki és tette közzé a HTE és az Opakfi lapjaiban, az Interneten és az oktatási intézmények hirdetési helyein. A pályázaton végzett, elsősorban mérnökök, fizikusok saját önálló munkájuk összefoglaló dolgozatával, szakirányú lapban megjelent cikkeikkel, vagy új dolgozattal, mint pályaművel vehettek részt. A pályázóknak lehet más diplomája is, de a pályázó tevékenységét az akusztika területén kell, hogy kifejtse.
A 2011. évben meghirdetett pályázatra az akusztika főbb területeit érintő témakörökben (pl. műszaki akusztikai, elektroakusztikai, elméleti-, fizikai- és rezgésakusztikai, teremakusztikai, médiainformatikai, akusztikai-informatikai, orvosi-akusztikai) lehetett benyújtani pályaművet a szerző saját, új tudományos eredményeit, elméleti, illetve gyakorlati újításait, vagy fejlesztéseit bemutató pályázat formájában.
A Huszty Dénes emlékdíj 2011-ben emlékplakettből és 200 000 Ft jutalomból állt.
A kiírásra az előírt határidőn belül egy pályázat érkezett.
A pályázatokat Dr. Illényi András docens, az Alapítvány kuratóriumának Elnöke és a kuratórium tagjai értékelték.
A Kuratórium úgy határozott, hogy a 2011. évi pályázat keretében egy díjat ad ki: 200 000 Ft értékben. A pályázati díjakat immár tizedik alkalommal ítélte oda az Alapítvány.
Dr. Várallyai György „A csecsemősírás elemzése objektív módszerekkel” címmel nyújtotta be PhD értekezését. A téma részletesebb összefoglalója itt olvasható.
» Dr. Várallyay György önéletrajza
A díj kiosztásának ünnepségét a HTE és az Opakfi szakosztályai által szervezett közös szakosztályi ülés keretében, az Alapítók képviselőinek jelenlétében, 2012. április 18-án tartották.